Ért Ön a szövegíráshoz? Szokott önmaga vagy vállalkozása számára szövegeket alkotni? Ismeri azokat a kritériumokat, amelyekkel egy internetes szövegnek rendelkeznie kell? Tudja mik a keresőoptimalizálás alapelvei? Mindez ugyanis nem egy könnyű feladat. Nem is hiába épült mára már egy egész iparág az internetes szövegírás köré. Amennyiben pedig Ön nem ismerné pontosan ennek a szabályait, akkor mindenképpen jobban jár majd, ha profi szövegírót bíz meg a feladattal.

A profi szövegírás valódi eredménnyel kecsegtet

A szövegírás szabályai megismerendőek mielőtt bárki annak a művelésébe kezdene. Önmagától ugyanis nem valószínű, hogy bárki olyan szövegeket tudna gyártani, amelyekkel el tudná érni a kellő hatást. A szövegírás során ugyanis pontosan tudni kell, hogy mit kell leírni ahhoz, hogy a mondandónknak hatása legyen.

A “mit” után pedig legalább annyira, ha nem még inkább fontos, hogy hogyan tesszük azt. A szövegnek minden esetben az olvasóhoz kell szólnia. A megfelelő stíluson, hangnemen és megszólításon túl pedig azt is illik tudni, hogy miképpen kell felépíteni egy szöveget. Ahogy a fogalmazások esetében, úgy itt is részekre tagolandóak az írások.

Az internetes szövegírásnak azonban ezeken felül más követelményei is vannak. Az egyik legfontosabb pedig a keresőoptimalizálás vagy linképítés. Ennek ismerete nélkül nehezen fogják tudni megtalálni az írásokat az érdeklődők a világhálón. Így ha Ön sem biztos abban, hogy mindezt kellő hozzáértéssel tudná kivitelezni, akkor az eredmény érdekében jobban teszi, ha hozzánk fordul.

BLOGÍRÁS – ALAP CSOMAG 14.900 Ft

Éves előfizetés esetén 1 hónap ajándék!

Az alapcsomag a következőket tartalmazza:

  • havi 4 db blogbejegyzés vállalkozása weboldalára – minden egyes blogbejegyzés 2000+ karakteres, egyedi szövegezésű, tapasztalt szövegíró által megírt szöveg.
  • blogbejegyzésenként 1 darab szabadon felhasználható kép – a képek ingyenesen felhasználhatók vállalkozói weboldalán. Semmilyen jogi következményekkel nem jár a felhasználásuk, amennyiben az a blog szekcióban jelenik meg.
  • látogatóbarát SEO blogírás – SEO azaz Keresőoptimalizált szövegek megírása úgy, hogy az a látogatók figyelmét is felkeltse. Hatékonyabb weboldal látogatás és ügyfélszerzés!
  • releváns tartalom – Fontos a vállalkozói weboldala számára, hogy a látogatók észrevegyék azt, hogy Ön és vállalkozása, mennyire jól informált és napra kész. A lényegre-törő, ugyanakkor hasznos tartalom megfizethetetlen kincs és ezzel az interneten kereső felhasználók is tisztában vannak.

Amennyiben tehát Ön sem szeretne időt pazarolni olyasmire, aminek a végén lehet, hogy nem is lesz eredménye, akkor jobban teszi, ha a szövegírást profira bízza. Foglalkozzon Ön a valóban fontos dolgokkal, miközben más gondoskodik arról, hogy az internet világában is minél többen Önre találjanak! Mindehhez pedig csak néhány kattintásra van szükség. Lépjen hát még ma!

Szövegírás árak