2016-04-22

Rólam – Magunkról


Pazona Károly Zsolt
vagyok, tartalommarketinggel és marketing-szövegírással foglalkozom immár több mint 10 éve.

Hobbim az utazás, űrkutatás, filmek és egyéb férfias témák, de a munkám iránt is nagy odaadást érzek és tulajdonképpen a hobbimnak tekintem azt is.

2011-ben ismerkedtem meg részletesebben az online marketing világával és azóta is előszeretettel foglalkozom a témával. Rendszeres résztvevője vagyok a brightonSEO marketing konferenciának, tanulással fejlesztem a képességeimet és figyelemmel kisérem a keresőoptimalizálás és a tartalommarketing trendjeit.

Az évek során leginkább az online marketing tartalmi része vonzott, ezért is próbáltam ebbe az irányba elmozdulni és immár egy nagyságrendileg 5-6 fős szövegíró (alvállalkozói) csapat segítségével írom/írjuk meg a szövegeket.

Az online marketing életem nagy részét tölti ki, ezért napi 12-16 órát is a munkára szánok. Komoly csapatmunka folyik, így a szövegírás mellett, a koordinálásra, a precizitásra és a minőségre is oda kell figyelnem, ami elég komoly kihívás is egyben, de szeretem a kihívásokat.

Szeretem, ha az ügyfelek elégedettek és örömmel tölt el, ha egy projekt a mi szövegeink által lesz sikeres.

Célom, hogy a magyar kis- és középvállalkozások kellőképpen tudjanak kommunikálni, az internetes weboldalukon keresztül a leendő felhasználóival, vásárlóival.

Havi szinten több millió karaktert adunk át ügyfeleinknek a határidők betartásával, így ha szövegírásra lenne szükséged, kérj ajánlatot vagy válaszd bizalommal a kedvező csomagjaink egyikét.

Legyen szó webszövegírásról, blogolásról vagy marketing szövegről keress bátran!

Kérj ajánlatot szövegírásra itt!

Csak kattints a fenti piros szövegre és máris jó úton jár vállalkozásod az internetes ismertség felé!

A szövegíró piac legjobb embereivel dolgozunk össze, hogy minden úgy működjön, ahogy kell. Újságírók, webszövegírók és bloggerek a kárpátmedence minden részéből dolgoznak a hét minden napján, azért hogy céljaink tökéletesen realizálódjanak és hogy mindenki elégedett legyen az eredményekkel.

Az élet úgy hozta, hogy jómagam is külföldre kerültem. Igaz a kárpátmedencén kívülre, de ez sosem okozott gondot a minőségi és precíz munkavégzésben.

Néhány évvel ezelőtt, egy kihagyhatatlan lehetőséget követve Angliába költöztem párommal és kénytelen voltam az Egyesült Királyságban folytatni a tartalommarketinges tevékenységemet. Jelenleg is Angliában vagyok egyéni vállalkozó, de büszkén mondhatom, hogy az ügyfeleink 95%-a Magyar mikro-, kis- és középvállalkozások.