A XXI. század egyértelműen az internet kora. Természetesen sokan reklámozzák még cégeiket a televízióban, rádióban vagy az újságok hasábjain, azonban ne feledjük, hogy manapság a média bármely formájához hozzáférhetünk az interneten keresztül is.
Ha valaminek az online népszerűsítésén dolgozunk, akkor viszont egy-egy frappáns reklámszövegnél jóval több mindenre lesz szükségünk ahhoz, hogy elérjük a kellő hatást. Nem kell azonban megijednünk ettől a feladattól, hiszen ha ismerjük a legfontosabb szabályokat és ehhez igazítjuk a munkásságunkat, akkor igencsak szép sikereket érhetünk el online.
SEO szövegírás
A SEO szövegírás, vagy keresőoptimalizált szövegírás épp itt jön képbe. Ezek olyan irományok, amelyek szándékosan úgy lettek megalkotva, hogy a kereső motorok a lehető legelőrébb hozzák a honlapunkat a találatok listáján.
Ezeknek a szövegeknek továbbá a figyelemfelkeltés a célja, hiszen pont az lenne a lényeg, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson az információ.
Nagyon fontos, hogy az első néhány szó elolvasása után az emberekben fel tudjuk ébreszteni a kíváncsiságot, ugyanakkor nem árt tudni, hogy mindez önmagában még édes kevés. Ha például valaki rákattint a linkünkre, de az ott található tartalom formailag vagy bármilyen egyéb szempontból nem felel meg a látogatók elvárásainak, egyenesen csalódottnak érzik magukat. A figyelmet tehát nem elég megszerezni, fent is kell tartani.
Keresőoptimalizált tartalom
Ha azt szeretnénk, hogy céges honlapunk folyamatosan a találati listák élén szerepeljen, akkor bizony hosszú és fáradtságos, ugyanakkor hatékony munka elé nézünk. A keresőoptimalizálás ugyanis egy folyamatos művelet, amelynek elhanyagolása szinte minden esetben azt eredményezi, hogy csökken az oldal látogatottsága.
A szövegírásban óriási szerepet játszik a megfelelő kulcsszavak kiválasztása, amelyek köré építhetjük az egész szöveget. Jó, ha a kulcsszavak már az adott cikk címében is szerepelnek. Fontos, hogy érdekes, de ugyanakkor saját szöveget írjuk, ne is próbálkozzunk a másolással, a google-t ugyanis ilyen türkökkel nem lehet becsapni.
Ügyeljünk arra, hogy mondandónk közérthető legyen, valamint az is fontos, hogy már a cím és az első bekezdés során felkeltsük a látogatóink érdeklődését a mondandónk iránt.
Szólj hozzá